Újra ég benne a tűz

Nyilvánvalóan a 2012-es esztendő volt eddig pályafutásod csúcsa, ám mert nehéz időszakon vagy túl, talán az idei is ott van szorosan mellette – így van?

Igen, sőt, a most záruló év talán a legjobb évem volt. Mindenféle szempontból. A csúcspontja egyértelműen január 22-e volt, amikor megszületett a kislányom, Lia. Azzal, hogy édesapa lettem, minden megváltozott, meg is kellett tanulnom, hogy egyszerre két helyen is helyt álljak. Ez néhány hónapig nehezen ment, ám azt hiszem megtaláltam a helyes utat. 

Mennyire bántott, hogy az olimpiát követő másfél esztendőben voltak, akik temettek, mondván „csak” két Európa-bajnoki ezüstöt tudtál felmutatni lólengésben? 

El kell fogadni, hogy az embernek vannak rosszakarói... Persze, hogy bántott, hogy voltak, akik már leírtak, pedig edzőmmel, Kovács Istvánnal nehéz munkát végeztünk ebben a másfél évben is a tornateremben – ennyi idő kellett, hogy összeálljon az új gyakorlatom. Azt viszont nem tagadom, hogy az olimpiát követő esztendőben valahogy nem is volt bennem akkora tűz, mint azt megelőzően, de ez talán természetes is. 

Mostanra már újra ott van?

Igen, már minden visszakerült a régi kerékvágásba. Elég nagy mélyponton vagyok, vagyunk túl, de ez is kellett ahhoz, hogy októberben, a nanningi világbajnokságon aranyérmet ünnepelhessünk. 

Egyszer sem gondoltál arra a nehéz időszakban, hogy feladd, hogy visszavonulj?

Voltak nehéz pillanataim, napjaim, ám a feleségem és az edzőm folyamatosan támogatott, biztatott, és viszonylag hamar el is szálltak ezek a rossz gondolatok. Én azért kezdtem el tornázni, hogy mindazokat, amiket eddig megéltem, megéljek. 

És itt az újabb motiváció: a nanningi győzelmeddel a világbajnoki címek tekintetében utolérted a nagy előd, Magyar Zoltánt – már csak az olimpiai aranyak tekintetében maradsz el tőle. 

Nagy álmom, hogy ebben is utolérjem őt, és akkor én lehetek a magyar tornasport legeredményesebb versenyzője. Ez a cél visz előre, mert szeretnék valami maradandót alkotni. 

Mit jelent egy sportolónak, hogy az év végén a sportújságírók az esztendő legjobb férfi sportolójának választják? 

Boldogságot, büszkeséget – ha már Magyar Zoltánt emlegettük: e tekintetben is utolértem őt, hiszen ő is háromszor volt az év férfi sportolója, és nekem is a harmadik címem az idei. Örülök, hogy az újságírók engem találtak a legjobbnak, és annak is, hogy az edzőm, Kovács István is ott állt a dobogón, ő a harmadik helyen végzett. 

A legjobb év után jöhet egy még jobb? 

Nehéz szezon következik, hiszen ősszel Glasgowban rendezik a világbajnokságot, ahol lólengésben az első három hely valamelyikét kell megszereznem ahhoz, hogy utazhassak a riói olimpiára.

Az utolsó versenyedre?

Nem Riót tekintetem a végállomásnak, érzek magamban erőt a folytatáshoz. Úgy meg kiváltképp, hogy Magyarország megpályázzal a 2017-es világbajnokság rendezési jogát: nagyon szeretnék hazai közönség előtt is pódiumra lépni még és bizonyítani, megmutatni, mit tudok.