Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

UTE Torna szakosztály története

A klasszikus torna, mely minden sport őse és alapja, a mi egyesületünk alapítói előtt is mint a sportok sportja állt olvashatjuk az UTE 1935-ben kiadott jubileumi évkönyvében.

Az 1885-ben megalakult szakosztály első évtizedeire a tömegtornákon, dísztornákon, bemutatókon való részvétel volt a jellemző.

Első neves versenyzőink UTE-s pályafutása a 20-as években kezdődött.

1926-27-ben 80 tornásza volt a szakosztálynak: 30 leány és 50 fiú.

Zsigmond Géza testnevelő és Békéssy Győző tornász olimpikon vezetésével több sikeres versenyzőnk volt: Kende Rezső, Kiss Kálmán, Ritter Frigyes, Hegedűs József, Kövess Zsigmond.

Első magyar bajnokunk Francia István volt, aki 1930-ban függeszkedésben nyert aranyérmet.

1933-ban Barta Ferenc gyűrűn, Hegedűs József lólengésben és korláton lett bajnok.

Első olimpikonjaink 1928-ban Kende Rezső, 1932-ben Hegedűs József voltak.

Az első 50 év során a fentieken túl, áldozatos munkájával segítette a szakosztályt : Erődy Béla tornatanár, Diamant Jenő és lovag Gerhauser Sándor sportvezető.

A második világháború után Vida Ignác vezetésével újra indult az élet a Torna szakosztályban.

Az igazi megerősödés 1952-ben történt, amikor a híres debreceni szakember Aradi Gyula és versenyzői, Mogyorosi Klencs János, Kocsis Károly, Dibáczi Béláné és Béla, Kincses Ferenc, Gyulai László és Juhász Gábor a Budapesti Dózsába igazoltak. További versenyzők jöttek a szakosztályhoz: Simonfalvi László, Zalai Lászlóné, Dobozi Lászlóné.

A női tornászok Trebits Jolán vezetésével egyre eredményesebben szerepeltek, később Lemhényíné Tass Olga irányította a női tornát.

A szakosztály tagjai télen a Bezerédi utcában, nyáron a Timár utcai vizitelepen edzettek.

Aradi Gyulától Sántha Lajos dr. vette át a szakmai irányítást.

1954-től a zuglói Cházár András utcai Iskola tornatermében folytatták a munkát, majd a Kun Béla téri Ludovika tornatermébe költöztek.

A legnagyobb siker Keleti Ágnes nevéhez fűződik, aki az 1954-es Világbajnokságon gerendán bronzérmet, majd az 1956-os Melbourni Olimpián négy arany és két ezüstérmet szerzett. Sajnos a női torna történetében ezután több évtizedes kényszerszünet következett.

Akrobatikus tornában sorra nyerték versenyzőink a bajnokságokat.

Csaba Gyula, Garzol Sándor, Égerer György, Bozóki János , Göncző József és társaik 1953 és 1959 között sikert sikerre halmoztak.

Bejek Géza és Varga Lajos 1957 és 60 között több szeren mesterfokú bajnokságot nyertek, sportpályafutásuk befejezése után mindketten edzőként is kiemelkedő munkát végeztek.

A szakosztály az 1960-as években is meghatározó szerepet töltött be a magyar tornasportban.

Válogatott versenyzőink: Kiss Tóth Sándor, Bordán Dezső , Kovács Gyula, Kisteleki Antal számos hazai és nemzetközi versenyt nyertek.

Az 1970-es években Molnár Imre majd Donáth Ferenc és a 80-as évektől Kakukk József volt a férfi szakág meghatározója.

Donáth Ferenc az 1980-as Moszkvai Olimpián csapatban bronzérmet szerzett.

1980-ban örömteli eseményként megépült Újpesten a klub Tornacsarnoka, ahol Bejekné Förstner Klára irányításával ismét beindult a női szakág.

Az 1990-es években ismét kiváló eredmények születtek mind a férfi,mind a női szakágnál,melynek történeti áttekintése és leírása folyamatban van!

Képek

Kispest Open 2015 Strandröplabda Torna című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41